Az ukránok szerint kiásatják az eltemetett holttesteket Mariupolban az oroszok
A helyi vezetők azt állítják, hogy a háborús bűnök nyomait akarják eltüntetni az orosz katonák.
A helyi vezetők azt állítják, hogy a háborús bűnök nyomait akarják eltüntetni az orosz katonák.
A hajó csütörtök este süllyedt el. Az oroszok szerint robbanás történt a fedélzeten, az ukránok azt állítják, ők lőtték ki.
A Kreml szóvivője szerint „helyreáll a békés élet” ott, ahol ilyen zászlóaljak „nem ejtenek túszul civileket”.
A menekültek túlnyomó többsége nő és gyerek.
Szögeket hajlítani, számszeríjat fabrikálni, vadászpuskát felturbózni – a fejlett külföldi fegyverek mellett az ukrajnai háborúban a kisipari rögtönzéseknek is van némi szerepük.
A támadásban 27-en megsebesültek.
Az orosz védelmi minisztérium szerint Kalibr cirkálórakétákkal hajtották végre a támadást.
A háború kezdete óta már 2,757 millió ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba.
Európai tisztviselők arról beszéltek, hogy semmi jele annak, hogy Putyin céljai megváltoztak volna.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6666 ember lépett be.
Az oroszok azt állítják, hogy az éjjel 13 ukrán katonai létesítményre mértek csapást.
David Petraeus szerint olyan még nem volt a háború során, hogy az oroszok minden erejüket egy területre összpontosítsák.
A donyecki régióban nyolc támadást vertek vissza az ukrán erők, az oroszok elismerték a Moszkva elsüllyedését, Zelenszkij szerint hős minden ukrán, aki ellenáll – kövesse hírfolyamunkat az orosz–ukrán háborúról.
Az erről szóló határozatot négyötödös többséggel fogadták el.
Nem úgy tűnik, hogy a Kreml hajlandó lenne az ukrán titkosszolgálat által elfogott oroszbarát ukrán oligarcha-politikus, a sokak szemében árulónak tekintett Viktor Medvedcsukért cserébe foglyokat átadni Kijevnek. Pedig az “ukrán politika sötét hercegeként” emlegetett Medvedcsuk szoros kapcsolatot ápolt Putyinnal és amikor még úgy tűnt, hogy az oroszok villámháborúban legyőzik az ukránokat, neki is kulcsszerepet szántak.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az ukránok harcképtelenné tették az orosz haditengerészet egyik legerősebb hajóját. Ez az orosz-ukrán háború tengeri frontját is átalakíthatja, így pedig végeredményben a háború lefolyását is megváltoztathatja.
Megmutatta az új bélyeggyűjteményét az ukrán elnök.
Vít Rakusan belügyminiszter szerint a magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre.
Egy Youtuber interjúkat készített Moszkvában a járókelőkkel, hogy megmutassa, mennyire hatékony az orosz propaganda. A megkérdezettek többsége kételkedett a bucsai tömegmészárlás hitelességében.
Oroszország és Ukrajna is nagyon intenzív és emberi szempontból pusztító harcra készül Karl Nehammer szerint.